A karácsony hálás téma a költők számára is, rengeteg vers született a szeretet ünnepéről. A kevésbé ismert karácsonyi versek között is lehet gyöngyszemeket találni, amit jól bizonyít a ritka karácsonyi versekből készített gyűjteményünk.
Ritka karácsonyi versek – 20 kevésbé ismert karácsonyi vers
Füle Lajos: Óh, karácsony
Óh, karácsony, kövér lakomák,
önámítások, szemfényvesztések
és hamis látszatok fényes ünnepe!
Mi egymásnak visszük az aranyat,
tömjént és mirhát, mert fáradtságosnak
tartjuk már az utat Betlehemig,
s a mennyei Gyermek lélekből lélekbe
sugárzó fénye helyett, csak aranyunk
tompa világa derengeti szomorú arcunk.
A minden földi jóval megrakott fák
alatt szegény, didergő lelkű emberek
ülnek. S a csillagszórós szobákban
nevetés közben is fáj a szív.
Óh, karácsony, csak egy picike
örömmagot vess a szívünkbe:
Megtartó született nekünk!
Szűcs Judit: Karácsonyi hangulatteremtő
Kasza-Marton Lajos: Karácsony küszöbén
Hó szitál és Karácsony jön.
Az utcán hömpölyög a nép özön
és szinte árad, kicsattan a
mosoly, a vágy és csupa öröm
minden mozdulat, minden szó,
hisz Karácsony jön és hull a hó!
– A lábak mellől égre tör
a gyermek szájt idéző hahó.
Az utcákon szellő játszik,
– a hópelyheken látszik
megdőlve fut a házak között el
és így cicázik, így hintázik
sok kicsi hópehely.
Most hiretelen,
ezen a szép téli reggelen
harangja érkezik hozzám,
kissé mély-lágyan és csendesen.
És újra eszembe jutsz. – Halk, hang,
hallom a hangod, itt lappang
körülöttem és mindég visszatér,
egyre szebben, csengő haranghangban,
télben, fehérhavas reggelen
s oly arányos most, közel Karácsonyhoz;
a hang, a hó s végtelen…
Lajossy Sándor: Karácsonykor
Soha szebben még nem harangoztak
kis falumban, mint szent karácsonykor.
Ölelkezett Ég a földdel mostan
és tarkállott a sok nép az úton.
A templomban szépen énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
A szentbeszéd ünnepélyes hangja
imáinkkal a magasba szárnyalt.
Úgy éreztük: Isten kezét fogjuk
s megtelt szívünk szent bizonysággal.
Szólt az ének. Ó, hogy énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
Negyedi Szabó Margit: Karácsonyi emlékezés
Emlékszel-e még az első Karácsonyra…
Midőn lejött hozzánk az angyal a mennyből?
Nem is tudod talán, mely égi táj felől
kerub hárfájának zengő dalát hozta…
Hajlékunk tájékát karácsonyfa-gyertya
Ragyogó lángjával mind megaranyozta…
Szívünk bús fészkébe hófehér szárnyával
Csodák országából béke galambja szállt,
Mire a múlt évek minden sötét árnya
Aranyharmat lepte liljom mezővé vált…
Éltünk minden útját karácsonyfa-gyertya
Édes melegével végig beragyogta…
Angyali hárfának zengő ezüst húrját
Vak idők rozsdája eddig meg nem fogta.
Maradj itt, ne hagyj el, maradj köztünk végig
Fehér galambszárnyon mennyből eljött angyal!
Szívünkbe fogadtunk hajnal hasadással
Szívünkbe marasztunk deresedő hajjal…
Karácsonyfánk végső lángja ha ellobban
Együtt menjünk veled mennybe szálló angyal…
Miskolczy Kálmán: Magyar Karácsony
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh’se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Alföldi Géza: Mária dalolja
Karácsony este. És esik.
Gyermekként sírva csorog az eresz.
S halk szél, mint altatódal
az anyák ajkán halkan neszez.
Ring a csodás égi bölcső:
– a gyermek sír, ki ma született, –
s Mária dalolja altató dalát
a csillagszemű fia felett.
Samu Margit: Csillogó karácsony
Megszólaltak a csengettyűk,
csillog-villog az egész világ,
tiszta fehér minden út,
akár az égen a fénylő csillagok,
mert itt a Karácsony:
ma született a Megváltó.
Csak a szívek alszanak,
a félelem markolja össze,
mert nem tudni mit hoz a holnap,
mennyi hitehagyott lélek
borul le Előtted.
Hány összetört reményt visznek Hozzád,
ki nem mondott jajt és könnyeket,
néma könyörgéseket, vérző szíveket.
Te vagy a hit és a remény, mert
megindult már a föld és az ég,
hogy elsodorja szerető gyermekeidet.
Én, a kicsi porszem kérlek:
soha ne hagyd elaludni
az örökké élő Betlehem fényességét,
mert égnie kell mindörökké,
hogy hinni tudjanak Tebenned.
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.
Sándor Dénes: Csendes karácsonyi dal
Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma rózsás gyerekarcok
Izgalmas csendben várnak valakit.
Ajkuk mosolya édesen nevet,
Szemükben az ég színe derengő,
Otthon ma csilingel a csengő…
Otthon ma széttárul az ajtó
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák,
Az öregek befelé mosolyognak,
A sok gyerek kacagva szalad,
S érzi mindenki a szívek lángját.
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák…
Otton most felragyog a gyertyaláng,
Szobánk lámpái ragyogón kigyúlnak,
A karácsonyfa tündöklőn zenél,
A villanyfény széthinti sugarát,
S édes illattal telik be szobánk.
Otthon most muzsikál a gyertyaláng, –
A drága sok fény tündöklőn lobog,
Száz szép ajándék glédában sorakszik,
Örömtől csillog mindenek szeme,
Aranyos ajkú lágy gyermekkacaj
Tesz ma üdébbé minden örömet,
És felderülnek minden bús szívek…
Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma széttárul az ajtó,
Otthon ma tündöklik a gyertya
S fényárban úsznak mind a bútorok,
S én itten messze, szent karácsony este
Ezer emléket csendben átölelve
Halkan dalolok…
Baja Mihály: Karácsony
e most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.
Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.
Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.
Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.
A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.
Csighy Sándor: Karácsonyfa előtt
Csak nézem és nézem és nézem…
Csörgős pásztorbottal próbálom
gyermek lelkemben ébresztgetni
emlékét, de csak meddő álom.
Mintha sose lett volna, vagy én
nem lettem volna soha, olyan.
Itt állok előtte merengve
a multon. Lassú időfolyam
fel-felloccsan és megint csak csend.
Bűvös varázs kél ki a csendből
és az évek súlyos leple alól
csilingelnek újra a csengők.
Messze száll suhogva a lélek,
az értelem szárnyai viszik,
a varázs megmaradt, ugyanaz,
és már nemcsak csodálja, hiszi.
A betlehemi jászol felett
a Csillag örök nyomot hagyott
s a barmok közt pihegő Kisded
minden más királynál nagyobb.
Csak nézem a kis karácsonyfát,
más, mint ezelőtt hetven éve…
Más a fenyő, mások a gyertyák
s én is más vagyok, sokkal vénebb.
Lendvay Hedvig: Karácsonyi utazás
Szent Karácsony éjszakán,
Előáll az égi szán,
Arany talpa, gyémánt rúdja,
Jézus indul földi útra.
Földi útra, messze útra,
Csengős bárány húzza, húzza.
Ezüst csengőt meg-megrázza,
Apró léptét szaporázza.
Hegyre föl és völgybe le,
Száz kis angyal száll vele.
Angyal kocsis ült a bakra,
Ostorkáját pattogtatja…
Elől száll a fulajtárja,
Vígan zeng a trombitája.
Ahol járnak csillag lehull,
Minden ember földre borul.
Amerre lép csengős bárány,
Hidat ível szép szivárvány.
Minden házat sorba járnak,
Mindent tudnak, mindent
látnak,
Mindenkire rátalálnak.
Nem nézik az ajtó nyitját,
Jézus fáját beállítják.
És a végén minden ágnak
Meggyújtják a kis gyertyákat.
Tesznek alá sok játékot,
Jézus küldte ajándékot,
Puska, csákó, baba, labda,
Örül is ám aki kapja!
Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerek láb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.
Harang hangja száll a mennyből,
Bari nyakán csengő csendül,
Szánkó rúdját az angyalkák
Visszafelé fordították.
Egyre halkabb egyre messzebb
Mennyországba megérkeztek,
Üres szánkót helyre tolják,
Csengős bárányt csutakolják.
Fáradt szárnyuk összehajtják,
Kicsi Jézust elringatják,
Álma édes, álma mély,
Szent karácsony éjjelén.
Baja Mihály: Karácsonyest otthon
A mi kisfalunkban,
egy kis fehér házra,
Leszállt a karácsony
Simogató szárnya.
Majd a házigazda
Letéve pipáját
Kinyitja a család
Öreg Bibliáját
Ahogy elköltik az
Ünnepi kalácsot:
Énekelnek egyet…
Így szokás ez nálok
S mig olvas belőle
Mind ügyelnek rája,
Áhitattal nézik
Hogy mozog a szája?
Majd kopogás hallik,
A szomszédok jönnek
Szép jóestét s boldog
Ünneplést köszönnek
Egyszer csak elhallgat,
Becsukja a könyvet
S azt monda, mig titkon
Letörül egy könnyet:
S a beszélgetésnek
Se vége, se hossza,
Nincs, ki idejöket
Megszabja, megossza.
„Hát ez a mi fiunk
Hol-merre jár mostan?”
Édes anyám szíve
Erre nagyot dobóan.
Kovásznai Kővér János: Karácsonyi óhaj
Ismét jön karácsony, – nap mint nap közeleg, –
belopja melegét, – tárd ki a szívedet:
Gondold el mit tehetsz, hogy mást is hevítsen
a JÓ, mivel Téged megáldott az Isten…
Gondold el: – Erdélyben s az Alduna táján
(sőt öt világrészen) a kegyetlen ármány
Heródese üldözi szadista szeszéllyel,
– jézuskák, máriák küzdenek a téllel –
menekül a székely…
Oláh is követi… Hiszen őt is bántja
hogy megsemmisül a faboronás háza.
Földgyalú nem kimél sok-sok ősi telket, –
amit dolgos szülők egykor építettek –
se gyümölcsös kertet, – se karácsonyfákat –,
mik a kunyhók körül mostanig őrt álltak…
A zsarnok szívtelen: – széttép sok családot,
hogy elszakítsa a hű szeretet-láncot.
S hogy kegyetlenségét kifelé kendőzze, –
ha majd a nemzetek őt vonják kérdőre –
papírt írat alá: „Mi önként távozunk,
nem kényszerít senki!” (Holdkórosok vagyunk…?)
Ott hagyják a hazát, – bujdosnak világgá –
hol az anyanyelvén szólhat magyar, – oláh,
mert rabszolga munkát vállalni a télre,
egy nemzet fiának sincsen a kedvére;
és a Duna-delta megmutatta nékünk:
„félmillió hősi halott” vérén épült!
És jön a karácsony, – a tél már közeleg, –
ki fogadja be az éhező sereget?
Hová meneküljön: – a másik koldushoz,
ki alamizsnáért maga is most futkos?
*
Megnyomorították Európa szívét…
Hallgassátok meg már Kossuth üzenetét:
„Dunai államok DUNA SZÖVETSÉGE –
Igazság, Szeretet vézerljen végre –
Fogjatok össze mind: – Ne kerüljön vérbe!
Akarjátok mind a nemzetközi békét, s
egyesült erővel szerezzetek érvényt
a huszadik század Nagy Ítéletének:
„Szabadságot, Békét Kárpátok közének
s mindenütt e világ koldus, rab népének!”
Ne kelljen szenvedjen sok menekült lélek,
anyák és gyermekek, aggastyánok, vének…
Kik százezer számra beteg, – tehetetlen, –
hamvadó reménnyel, – koldus lágerekben
vergődnek nap mint nap s fájón sóhajtoznak:
mikor örülhetnek egy meleg otthonnak,
boldog karácsonynak?…
Hisz’ mind úgy születtünk kicsiny emberkéknek
s akkor örvendenénk karácsony esténknek
ha nem üldöznék a sok ártatlan népet
s jutna falat, fekhely s ruha minden népnek!
Gyúljon ki a világ Nagy Karácsonyfája s
minden emberfajta égő kicsi lángja
szórjon fényt Európának is szívébe, –
érezzük melegét: – megszületett végre
az igaz, – őszinte – emberséges béke,
Szegénynek, – gazdagnak közös örömére!…
Toronto, 1988
Szent Ambrus: Karácsonyi himnusz
Ó népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz:
Istenhez méltó születés.
Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan:
az Úr Igéje testet ölt,
mint szűz méhben termett gyümölcs.
A Szűz várandós anya lett,
szemérme sértetlen maradt,
fénylő erényei között
Isten, mint templomban lakik.
Most hagyja el a nászszobát,
a tisztaságos palotát!
Két-természetű Óriás,
indulj utadra lelkesen!
Atyának egyenlő Fia,
végy testet: indulj győztesen,
Testünknek gyengeségeit
örök erőddel izmosítsd.
Ragyog már jászlad trónusa,
új fényt lehel az éjszaka,
s ezt nem oltja semmi éj,
a hit táplálja sugarát.
Krisztus, legkegyesebb Király,
dicsérünk téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
most és örö időkön át. Ámen.
Fordította: Farkasfalvy Dénes
Móra László: Karácsony édes ünnepén
Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.
Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!
Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.
Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
P. Pál Ödön: Karácsony éjjele
Se hold, se csillag fenn az égen,
Eltünt az éjnek méla boltja;
A bűn a földet, mint koporsót,
Fekete bakacsinba vonta:
Pont sincs, hová reményevesztve
Az ember bús szemét meressze.
De a Sátán lát a sötétben,
S minden gonosz fülébe hallik –
Meghallja Heródes parancsát
S kéngőzös szája röhejbe vonaglik:
„Lelöktél Isten! Jó, nem bánom,
Hát úrrá lészek e világon!”
Szívekre vág egy kalapácsnak
Izzó szikrát verő ütése…
Halálosnak gondolta minden –
És – halleluja! – mégse, mégse…
Sőt ott, hol a szuroksötét volt,
Kristályosan dereng a mennybolt.
Az Úr szeme villan ki rajta:
Nagy égő rózsa fenn az égen.
Fényében a Három király
Egy rozzant istállóhoz mégyen;
És onnan, onnan gőgicsélve
Hallatszik a kisded beszéde:
„Azért küldött – Atyám – a földre
Hogy minden bajnak – kútforrását
A gonoszságot – eltöröljem”…
Az édes hang lesujtja a Sátánt,
De angyalkart zendít meg az égen
S hozsannát az ember szívében!
Panajóthné László Márta: Karácsonyvárás
Durván becsapott sötét kapun kívül
szegény koldusként, árván didereg –
s míg utána a szidalom kiált,
a fagyos úton tovább lépeget…
Halkan kopog a szomszéd ajtaján,
„számodra nincs hely, eridj csak odább”
szól bévülről egy fásult, tompa hang,
bánatos arccal ballag hát tovább…
Csillagszeméből könnye is kicsordul,
ajkán már régen elhalt a mosoly.
Hiába kopog, hiába is kérlel, –
zokogva egyre tovább bandukol…
Ne búsulj, ne zokogj, drága kicsi Jézus
a szívtelenség rideg közönyén.
Tekints azokra, kik szívrepesve várnak
születésnapod áldott ünnepén –
és akik titokban, az éjt átvirrasztván
remegve várják érkezésedet…
Ne lássa, ne hallja, meg ne tudja senki,
de Téged mégis felköszöntenek.
Egy helyett tízen, százan marasztalnánk,
térj be hát hozzánk, úgy várunk Reád. –
Mosolyogj újra s hozzad el minékünk
szeretetednek szent karácsonyát.
Feledd el a rosszat, kis szíved ne fájjon
látod, mennyien vígasztalgatunk?
Elibéd járulván, dédelgetve kérünk:
ne sírj hát, édes kicsi Jézusunk.
Szabó Endre: Karácsonykor
Mintha csak ma volna, úgy eszembe van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruhájú, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
„Mikor eltemettük szegény jó apátok,
Ilyen rút idő volt odakívül ép.”
Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én:
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén.
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derűt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szíve oly hamar felejt.
A karácsonyfánk csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem:
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most, komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érzem még áldó melegét!
Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt a legutolsó jó karácsonya.
Kis családjuk fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.
A karácsony estét most magamba’ töltöm
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakívül éppen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.
Melyik ritka karácsonyi vers tetszik a legjobban?
Nézd meg ezeket is:
.
